fbpx

Mellettetek vagyunk, figyelünk rátok!

Frissítőpontok, biztosítás és elsősegély

Az I. Tisza-tavi Lapát Regattán végig vigyázó szemek kísérnek. A Regatta szervezői egészségügyi szolgálattal és felügyelő személyzettel is figyelnek rátok.

A Regatta időtartama alatt szakképzett elsősegélynyújtó csapat áll készenlétben. A jelleg miatt az elsősegélynyújtó kijutása egy esetleges sérülés helyszínére időigényes lehet, ezért kérjük, kiemelten ügyeljetek a saját, és a többi résztvevő testi épségére, és ha szükséges, segítsetek az esetleg balesetet szenvedett társaitoknak.

Egészségi állapotról

A Regattán egészségesen, saját felelősségre, a választott távra, túrára mind fizikálisan, mind mentálisan felkészülten kell indulnod. Az egészségügyi állapotban bekövetkező állapotromlásért minket, mint Szervezőt nem terhel felelősség.

Mit várj el magadtól? – Limitidők

Az I. Tisza-tavi Lapát Regatta távjainak teljesítését akkor tudjuk értékelni, ha minden távhoz egy szintidőt határozzunk meg, hogy az ügyintézéssel időben haladni tudjunk. A mért szintidők:

35 km esetében 5 óra

Útvonaljelölés

A Regatta útvonalát saját bójával és túravezető kíséretével jelöljük, hogy könnyen tájékozódjatok.

Büntetés és kizárás

A szervezők hivatottak betartatni a Regatta szabályait és eljárni a következők szerint:

· Szemetelés – azonnali kizárás

· Tiszteletlen viselkedés (önkéntesekkel, horgászokkal vagy másokkal szemben) – azonnali kizárás

· Csalás (jogosulatlan járműhasználat, rajtszámcsere…) – azonnali kizárás

· A Regatta hivatalos személyzetének (orvos, pontfőnök, pályabíró, mentő) utasításának megtagadása – azonnali kizárás

· Limitidőn túli beérkezés – nem értékelt teljesítmény

· Segítségnyújtás elmulasztása – azonnali kizárás

· A nem rögzített kihágásokban a pályabírók döntenek.

Az I. Tisza-tavi Lapát Regatta helyszínek és útvonal módosítása, a Regatta törlése

Fenntartjuk a jogot, hogy indokolt esetben előzetes figyelmeztetés nélkül módosítsuk a Regatta útvonalat, ellenőrzőpontok valamint szélsőséges időjárás miatt a rajt idejét, helyét vagy töröljük a Regattát.

Vigyázz magadra! – Felelősség

Bármely a résztvevő felkészületlenségéből, hanyagságából, könnyelműségéből származó balesetekért, károkért mi rendezők nem tartozunk felelősséggel.

Bérelt eszközök

Tőlünk bérelt eszközök esetében felhívjuk a figyelmeteket, hogy a helyszínen kitöltendő és aláírandó bérleti szerződésben foglaltakat teljeskörűen be kell tartanotok.

Nem szégyelljük, hogy együtt lapátolunk. – Fotók, videók

Köszönjük, ha elfogadod, hogy a Regattára való nevezésed során az GDPR jogi szabályzatunkban foglaltaknak megfelelően erre vonatkozó egyértelmű hozzájárulásoddal hozzájárulsz, hogy rólad képek, videók készülhetnek a Regatta során. Amennyiben ehhez nem járulsz hozzá, nem tudjuk biztosítani részvételedet a Regattán, mivel nem tudunk megfelelni a rendezvényen annak, az elvárásának, hogy e nyilatkozat hiányában személyedet a képeken, felvételeken azonosítsuk. A I. Tisza-tavi Lapát Regattán és a rendezvény kapcsolódó programjain készült képekkel, videókkal mi, a Regatta rendezői rendelkezünk, azokat harmadik személy rendelkezésére bocsáthatjuk.

Védjük az adataidat – adatkezelési irányelvek

Minden adatodat törvényi előírásinknak megfelelően kezelünk az alábbi linken elérhető GDPR szabályzatunkban foglaltaknak megfelelően (www.elmenyfalu.hu/adatkezelés). Csak akkor tudjuk elfogadni a nevezésed, ha kifejezetten hozzájárultál adataid kezeléséhez, a megfelelő rovatok egyértelmű kitöltésével. Aki ezt nem fogadja el, sajnos nem indulhat a Regattán. A nevezési lap elküldésével és a nevezési díj megfizetésével elismered, hogy az I. Tisza-tavi Lapát Regatta szabályzatát megismerted, és azt, mint akaratoddal mindenben megegyezőt elfogadod. A megadott adataidat 8 évig tároljuk. Nyilatkozatodnak megfelelően adataidat a Regattával kapcsolatos adatszolgáltatáshoz, elszámolások elkészítéséhez, illetve marketing tevékenységünkhöz használjuk fel.

Az Élményfalu kft. nevében tájékoztatunk, hogy adataid felhasználását megszüntetheted az sarud@elmenyfalu.hu címre küldött elektronikus üzenetben, vagy az Élményfalu kft. 3386 Sarud Kossuth u. 68. címre elküldött leveleddel.