Mellettetek vagyunk, figyelünk rátok!
Frissítőpontok, biztosítás és elsősegély
Az V. Tisza-tavi Jótékonysági Összefutáson végig vigyázó szemek kísérnek. A futóverseny szervezői egészségügyi szolgálattal és felügyelő személyzettel is figyelnek rátok, akik frissítőkkel és lelkesítő szavakkal várnak benneteket. A frissítő pontokon víz, izotóniás ital, szőlőcukor és banán is elérhető a futók számára.
A futószámok időtartama alatt szakképzett elsősegélynyújtó csapat áll készenlétben. A terep jellege miatt az elsősegélynyújtó kijutása egy esetleges sérülés helyszínére időigényes lehet, ezért kérjük, kiemelten ügyeljetek a saját, és a többi résztvevő testi épségére, és ha szükséges, segítsetek az esetleg balesetet szenvedett futótársaitoknak.
Egészségi állapotról
A versenyen egészségesen, saját felelősségre, a választott távra, túrára mind fizikálisan, mind mentálisan felkészülten kell indulnod. Az egészségügyi állapotban bekövetkező állapotromlásért minket, mint Szervezőt nem terhel felelősség.
A gyerekek szülei elfogadják, hogy gyermekük csak abban az esetben állhat rajtvonalhoz, amennyiben az egészségi állapota azt lehetővé teszi. Ezzel kapcsolatban felelősség minket, mint Szervezőt nem terhel felelősség.
Csak sportszerűen – ellenőrzőpontok
A Tisza-tavi Jótékonysági Összefutás útvonala mellett ellenőrzőpontokat jelöltünk ki, melyeken rögzítjük az áthaladásotokat. Fenntartjuk a jogot, hogy előre be nem jelentett helyeken is ellenőrizzük a futókat, időjárási problémák és/vagy biztonsági okok miatt megállítsuk a versenyt vagy módosítsuk a limitidőket.
Mit várj el magadtól? – Limitidők
A Tisza-tavi Jótékonysági Összefutás távjainak teljesítését akkor tudjuk értékelni, ha minden távhoz egy szintidőt határozzunk meg, hogy az ügyintézéssel időben haladni tudjunk. A mért szintidők:
7 km esetében 1 óra
14 km esetében 2 óra
21 km esetében 3 óra
28 km esetében 4 óra.
Útvonaljelölés
A futóverseny útvonalát a Tisza-tavi Jótékonysági Összefutás saját szalagjával és irányjelző tábláival jelöljük, hogy könnyen tájékozódjatok. A fordulási pontoknál mindenhol fordulhattok kollégáinkhoz.
Büntetés és kizárás
A pályabírók hivatottak betartatni a verseny szabályait és eljárni a következők szerint:
· Az útvonal komoly levágása – azonnali kizárás
· Szemetelés – azonnali kizárás
· Tiszteletlen viselkedés (önkéntesekkel, horgászokkal, kerékpárosokkal vagy futókkal szemben) – azonnali kizárás
· Csalás (járműhasználat, rajtszámcsere…) – azonnali kizárás
· Rajtszám letakarása – 15 perc büntetés
· Rajtszám helytelen viselése – 15 perc büntetés
· Ellenőrzőpont kihagyása – azonnali kizárás
· A félmaraton hivatalos személyzetének (orvos, pontfőnök, pályabíró, mentő) utasításának megtagadása – azonnali kizárás
· Limitidőn túli beérkezés – nem értékelt teljesítmény
· Segítségnyújtás elmulasztása – azonnali kizárás Az esetleges 15 perces büntetésed az elrendelés után rögtön életbe lép, azaz meg kell állnod, a versenyt a büntetési idő lejártáig nem folytathatod. A nem rögzített kihágásokban a pályabírók döntenek.
Az V. Tisza-tavi Jótékonysági Összefutás helyszínek és útvonal módosítása, a verseny törlése
Fenntartjuk a jogot, hogy indokolt esetben előzetes figyelmeztetés nélkül módosítsuk a futóverseny útvonalat, ellenőrzőpontok, frissítőpontok helyét, valamint szélsőséges időjárás miatt a rajt idejét, helyét vagy töröljük a versenyt.
Állatbarát futóverseny – de csak szabályosan
Ha kutyával érkezel, szívesen látunk Sarudon. A Tisza-tavi Jótékonysági Összefutás Kutya + gazdi és minden más futószámában csak oltási könyvvel igazoltan érvényes oltásokkal rendelkező pórázon vezetett kutyákkal vehetsz részt. Az rajtcsomag átvételekor be kell mutatni az oltási könyvet. A Kalandpart víz felőli oldalára kutyát behozni tilos. Kérjük, szedd össze a kutyád ürülékét, bárhol is végezze a dolgát.
Vigyázz magadra! – Felelősség
Bármely a résztvevő felkészületlenségéből, hanyagságából, könnyelműségéből származó balesetekért, károkért mi rendezők nem tartozunk felelősséggel.
Nem szégyelljük, hogy összefutunk. – Fotók, videók
Köszönjük, ha elfogadod, hogy a versenyre való nevezésed során az GDPR jogi szabályzatunkban foglaltaknak megfelelően erre vonatkozó egyértelmű hozzájárulásoddal hozzájárulsz, hogy rólad képek, videók készülhetnek a verseny során. Amennyiben ehhez nem járulsz hozzá, nem tudjuk biztosítani részvételedet a futóversenyen, mivel nem tudunk megfelelni a rendezvényen annak, az elvárásának, hogy e nyilatkozat hiányában személyedet a képeken, felvételeken azonosítsuk. A Tisza-tavi Jótékonysági Összefutáson és a rendezvény kapcsolódó programjain készült képekkel, videókkal mi, a verseny rendezői rendelkezünk, azokat harmadik személy rendelkezésére bocsáthatjuk.
Minden adatodat törvényi előírásinknak megfelelően kezelünk az alábbi linken elérhető GDPR szabályzatunkban foglaltaknak megfelelően (www.elmenyfalu.hu/adatkezelés). Csak akkor tudjuk elfogadni a nevezésed, ha kifejezetten hozzájárultál adataid kezeléséhez, a megfelelő rovatok egyértelmű kitöltésével. Aki ezt nem fogadja el, sajnos nem indulhat a futóversenyen. A nevezési lap elküldésével és a nevezési díj megfizetésével elismered, hogy az V. Tisza-tavi Jótékonysági Összefutás versenyszabályzatát megismerted, és azt, mint akaratoddal mindenben megegyezőt elfogadod. A megadott adataidat 8 évig tároljuk. Nyilatkozatodnak megfelelően adataidat a versennyel kapcsolatos adatszolgáltatáshoz, elszámolások elkészítéséhez, illetve marketing tevékenységünkhöz használjuk fel.
Az Élményfalu kft. nevében tájékoztatunk, hogy adataid felhasználását megszüntetheted az sarud@elmenyfalu.hu címre küldött elektronikus üzenetben, vagy az Élményfalu kft. 3386 Sarud Pf. 19. címre elküldött leveleddel.