fbpx

Mellettetek vagyunk, figyelünk rátok!

Frissítőpontok, biztosítás és elsősegély

Az I. Tisza-tó Bike Kerékpáros Tókerülésen végig vigyázó szemek kísérnek. A Tókerülés szervezői egészségügyi szolgálattal és felügyelő személyzettel is figyelnek rátok, akik frissítőkkel és lelkesítő szavakkal várnak benneteket. A frissítő pontokon víz, izotóniás ital, szőlőcukor és banán is elérhető.

A Tókerülés időtartama alatt szakképzett elsősegélynyújtó csapat áll készenlétben. A terep jellege miatt az elsősegélynyújtó kijutása egy esetleges sérülés helyszínére időigényes lehet, ezért kérjük, kiemelten ügyeljetek a saját, és a többi résztvevő testi épségére, és ha szükséges, segítsetek az esetleg balesetet szenvedett társaitoknak.

Egészségi állapotról

A Tókerülésen egészségesen, saját felelősségre, a választott távra, túrára mind fizikálisan, mind mentálisan felkészülten kell indulnod. Az egészségügyi állapotban bekövetkező állapotromlásért minket, mint Szervezőt nem terhel felelősség.

A gyerekek szülei elfogadják, hogy gyermekük csak abban az esetben állhat rajtvonalhoz, amennyiben az egészségi állapota azt lehetővé teszi. Ezzel kapcsolatban felelősség minket, mint Szervezőt nem terhel felelősség.

Csak sportszerűen – ellenőrzőpontok

A I. Tisza-tó Bike Kerékpáros Tókerülés útvonala mellett ellenőrzőpontokat jelöltünk ki, melyeken rögzítjük az áthaladásotokat. Fenntartjuk a jogot, hogy előre be nem jelentett helyeken is ellenőrizzük a résztvevőket, időjárási problémák és/vagy biztonsági okok miatt megállítsuk a Tókerülést vagy módosítsuk a limitidőket.

Mit várj el magadtól? – Limitidők

A I. Tisza-tó Bike Kerékpáros Tókerülés távjainak teljesítését akkor tudjuk értékelni, ha minden távhoz egy szintidőt határozzunk meg, hogy az ügyintézéssel időben haladni tudjunk. A mért szintidők:

67 km esetében 7 óra

30 km esetében 4 óra

Útvonaljelölés

A Tókerülés útvonalát a I. Tisza-tó Bike Kerékpáros Tókerüléssaját szalagjával és irányjelző tábláival jelöljük, hogy könnyen tájékozódjatok. A frissítő pontoknál mindenhol fordulhattok kollégáinkhoz.

Büntetés és kizárás

A pályabírók hivatottak betartatni a Tókerülés szabályait és eljárni a következők szerint:

· Az útvonal komoly levágása – azonnali kizárás

· Szemetelés – azonnali kizárás

· Tiszteletlen viselkedés (önkéntesekkel, horgászokkal, kerékpárosokkal vagy futókkal szemben) – azonnali kizárás

· Csalás (jogosulatlan járműhasználat, rajtszámcsere…) – azonnali kizárás

· Rajtszám letakarása – 15 perc büntetés

· Rajtszám helytelen viselése – 15 perc büntetés

· Ellenőrzőpont kihagyása – azonnali kizárás

· A Tókerülés hivatalos személyzetének (orvos, pontfőnök, pályabíró, mentő) utasításának megtagadása – azonnali kizárás

· Limitidőn túli beérkezés – nem értékelt teljesítmény

· Segítségnyújtás elmulasztása – azonnali kizárás

· Felelős állattartás szabályainak megsértése (pl állat számára nem megfelelően kiválasztott táv, túlzott terhelés) – azonnali kizárás az állat érdekében

· Az esetleges 15 perces büntetésed az elrendelés után rögtön életbe lép, azaz meg kell állnod, a Tókerülést a büntetési idő lejártáig nem folytathatod. A nem rögzített kihágásokban a pályabírók döntenek.

Az I. Tisza-tó Bike Kerékpáros Tókerülés helyszínek és útvonal módosítása, a Tókerülés törlése

Fenntartjuk a jogot, hogy indokolt esetben előzetes figyelmeztetés nélkül módosítsuk a Tókerülés útvonalát, ellenőrzőpontok, frissítőpontok helyét, valamint szélsőséges időjárás miatt a rajt idejét, helyét vagy töröljük a Tókerülést.

Állatbarát Tókerülés – de csak szabályosan

Kérünk minden résztvevőt, hogy tartsátok be a felelős állattartás szabályait. Ha kutyával érkezel, szívesen látunk Sarudon. A I. Tisza-tó Bike Kerékpáros Tókerülésen csak oltási könyvvel igazoltan érvényes oltásokkal rendelkező kutyákkal vehetsz részt kizárólag saját felelősségre. Az rajtcsomag átvételekor be kell mutatni az oltási könyvet. A Kalandpart víz felőli oldalára kutyát behozni tilos. Kérjük, szedd össze a kutyád ürülékét, bárhol is végezze a dolgát.

Vigyázz magadra! – Felelősség

Bármely a résztvevő felkészületlenségéből, hanyagságából, könnyelműségéből származó balesetekért, károkért mi rendezők nem tartozunk felelősséggel.

Bérelt eszközök

Tőlünk bérelt eszközök esetében felhívjuk a figyelmeteket, hogy a helyszínen kitöltendő és aláírandó bérleti szerződésben foglaltakat teljeskörűen be kell tartanotok.

Nem szégyelljük, hogy együtt tekerünk. – Fotók, videók

Köszönjük, ha elfogadod, hogy a Tókerülésre való nevezésed során az GDPR jogi szabályzatunkban foglaltaknak megfelelően erre vonatkozó egyértelmű hozzájárulásoddal hozzájárulsz, hogy rólad képek, videók készülhetnek a Tókerülés során. Amennyiben ehhez nem járulsz hozzá, nem tudjuk biztosítani részvételedet a Tókerülésen, mivel nem tudunk megfelelni a rendezvényen annak, az elvárásának, hogy e nyilatkozat hiányában személyedet a képeken, felvételeken azonosítsuk. A I. Tisza-tó Bike Kerékpáros Tókerülésen és a rendezvény kapcsolódó programjain készült képekkel, videókkal mi, a Tókerülés rendezői rendelkezünk, azokat harmadik személy rendelkezésére bocsáthatjuk.

Védjük az adataidat – adatkezelési irányelvek

Minden adatodat törvényi előírásinknak megfelelően kezelünk az alábbi linken elérhető GDPR szabályzatunkban foglaltaknak megfelelően (www.elmenyfalu.hu/adatkezelés). Csak akkor tudjuk elfogadni a nevezésed, ha kifejezetten hozzájárultál adataid kezeléséhez, a megfelelő rovatok egyértelmű kitöltésével. Aki ezt nem fogadja el, sajnos nem indulhat a Tókerülésen. A nevezési lap elküldésével és a nevezési díj megfizetésével elismered, hogy az I. Tisza-tó Bike Kerékpáros Tókerülés szabályzatát megismerted, és azt, mint akaratoddal mindenben megegyezőt elfogadod. A megadott adataidat 8 évig tároljuk. Nyilatkozatodnak

megfelelően adataidat a Tókerüléssel kapcsolatos adatszolgáltatáshoz, elszámolások elkészítéséhez, illetve marketing tevékenységünkhöz használjuk fel.

Az Élményfalu kft. nevében tájékoztatunk, hogy adataid felhasználását megszüntetheted az sarud@elmenyfalu.hu címre küldött elektronikus üzenetben, vagy az Élményfalu kft. 3386 Sarud Kossuth u. 68. címre elküldött leveleddel.